2015-ben KTE emlékérmet kaptak

  

A KTE emlékérem kuratóriumának javaslata alapján a Könyvtárostanárok Egyesülete 2015-ben az alábbi kollégákat tüntette ki. A díjak átadására 2015. november 4-én a Könyvtárostanárok Egyesülete Őszi Szakmai Napján került sor.

 

 

  

KTE emlékérem – Életműdíj

Petri Ágnes

 

Dr. Dömötörné Petri Ágnes kollégánk 2010-ben került intézményünk, a zuglói Móra Ferenc Általános Iskola könyvtárának élére, és innen ment 40 munkában eltöltött év után nyugdíjba.

Bár közgazdasági szakközépiskolában érettségizett, érdeklődése az irodalom, a humán tárgyak irányába húzta. Előbb a népművelő-könyvtár szakot végezte el a szegedi Juhász Gyula Főiskolán 1979-ben, és műszaki könyvtárosként dolgozott. Később iskolai könyvtárban helyezkedett el és pedagógia szakon is diplomázott 2002-ben. Rendszeres továbbképzéseken tökéletesíti szakmai képességeit, különös tekintettel a könyvtárban nélkülözhetetlen informatikai ismeretek és az olvasáspedagógia területén.

Személyes tulajdonságai révén bizalmat ébreszt a gyerekekben, akik rajta keresztül a könyvtárban is otthonosan érzik magukat, szívesen járnak hozzá, vesznek részt a könyvtári programokon. Magas empátiás készség, szociális érzékenység, segítő szándék párosul benne lelkiismeretes munkavégzéssel, hivatástudattal, kreativitással, szervezőkészséggel és jó kézügyességgel.

Mindezek birtokában tanítványaival számos kiváló eredményt ért el a Bod Péter Országos Könyv- és Könyvtárhasználati Versenyen, a Győri Gáspár Fővárosi Tehetségkutató Versenyen. Emlékezetes sikert aratott olvasóival a KTE kódexkészítő versenyén.

Petri Ágiban egy vérbeli, elkötelezett könyvtár-pedagógust ismertünk meg. Előző, Budapest 12. kerületi, hegyvidéki iskolájában meglátogatva nem igazán értettük, miért akar abból a gyönyörű, jól felszerelt, érdeklődő és motivált gyerekek által látogatott könyvtárából eljönni a mi pesti lakótelepünk panel iskolájának kissé elhanyagolt könyvtárába. Őt azonban éppen a kihívás vonzotta! Miután a jól szituált budai családokból jött tanítványaival számos sikert ért el, most ki akarta próbálni magát ezen a jóval hátrányosabb terepen is.
Először fizikailag kellett megújítani a könyvtárat. Pénz alig állt rendelkezésre, de ez nem vette el a lelkesedését. Az iskolai karbantartó segítségével lényegében önerőből, két kezük munkájával felújították a bútorzatot, szinte új könyvtárat építettek. Otthonossá és barátságossá tették a környezetet, ahová innentől egyre többen jöttek és egyre több időt töltöttek. Elterjedt a gyerekek között, hogy a könyvtár jó hely! A Móra Ferenc Iskolai Könyvtár pedig népszerű rendezvényekkel tárta szélesre a könyvtár ajtaját, nyitotta meg a tanulók előtt az olvasás kapuit. Petri Ági az iskola mind a 29 osztályának évente számtalan könyvtári órát és foglalkozást is tartott. Pályázatokat, versenyeket, ötletes rendezvények sokaságát találta ki és szervezte meg, blogot írt a tanulók motiválása érdekében. Emlékezetes író-olvasó találkozókat is rendezet. Munkabírása lenyűgöző.

Dr. Dömötörné Petri Ágnes a könyvtáros szakmai közéletben is aktív szerepet vállal és a zuglói kerületi munkaközösségben több bemutató órát is tartott. Pályája elejétől tagja az MKE-nek, és több ciklusban elnökségi, illetve ellenőrző bizottsági tagja a Könyvtárostanárok Egyesületének (KTE). 2008-ban megkapta a Győri Gáspár emlékdíjat.

Felterjesztője Horváth Gizella a zuglói Móra Általános Iskola igazgatója, a felterjesztést támogatta a KTE elnöksége.

 

 

KTE emlékérem – A könyvtárostanári hivatásért

 

Dr. Juhászné Belle Zsuzsa

 

 

Dr. Juhászné Belle Zsuzsa könyvtárostanár 40.évét tölti pedagógusi, könyvtárostanári pályáján. 2016 januárjában nyugdíjba vonul.

30 éve könyvtárostanár jelenlegi munkahelyén, a Debreceni Vegyipari Szakközépiskolában. Egész pályáját végigkísérte a sokszínűség, a könyvtárostanári feladatokon túl mindig tanította hosszabb-rövidebb ideig másik két szakját is, a magyar nyelv és irodalmat és az ének – zenét. Szívügye volt a könyvbarát kör a színjátszó kör és az énekkar vezetése is. Csodálatos és feledhetetlen kirándulásokat szervezett a munkaközösség tagjainak hazánk és a környező országok híres könyvtáraiba.

1992-től a Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán óraadó tanárként a Szaktájékoztatás című tárgyat tanította. Iskolai könyvtára évtizedek óta gyakorlóhelye a felsőoktatásban tanuló könyvtáros és informatikus könyvtáros szakos hallgatóknak. Több mint 80 hallgatónak adta át tapasztalatait s szerettette meg velük ezt a hivatást.

2005-től szakértő, megyei szaktanácsadó és könyvtári szakfelügyelő. 2008-tól a Debreceni Egyetemen oktatja a könyvtár-pedagógia módszertanát. A mesterképzéshez kapcsolódó tanítási gyakorlatot is végeznek iskolai könyvtárában a könyvtár-pedagógia szakos egyetemi hallgatók. 2008-2009-ben a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskoláján könyvtáros hallgatókat tanított könyvtári marketingre, könyvtár-pedagógiára és a könyvtárak állományának elemzésére. 2014-től mentortanárképzésben vett részt a Debreceni Egyetem felkérésére.

1992-től önszorgalomból kezdte szervezni a város középiskolai könyvtárostanárainak munkaközösségi megbeszéléseit.

Országos rendezvényeket szervezett Debrecenben, városunkban korábban ilyen nem volt. 1992-ben a könyvtárostanárok Őszi Szakmai Napjának városi főszervezője. 2002-ben a KTE Nyári Akadémia valósult meg Debrecenben közreműködésében. 2012-ben szakmai napot rendezett iskolai könyvtárában Szakmári Klára és Dömsödy Andrea részvételével. A könyvtárosok Vándorgyűlésén szervezőként vett részt 1996-ban és előadóként 2010 nyarán – Tehetséggondozás, Bod Péter versenyek témában. 

A Magyar Olvasótársaság Világkongresszusán 2006-ban előadást tartott szakközépiskolája tanulóinak olvasási szokásairól.
Több iskolai könyvtári s könyvtári Európai Uniós Pályázat megvalósításában vállalt aktív szerepet, konzorciumi tagként vesz részt könyvtárával a Debreceni Egyetem és a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár pályázatában.

Kezdetektől lelkes szervezője a Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny megyei fordulóinak. Tanítványaival a verseny rendszeres részt vevője. A 2014/2015-ös évben tanítványa az országos döntőben 8. helyezést ért el.

1987-ben lépett be a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Hajdú-Bihar megyei Szervezetébe, majd vezetőségi tagja lett 1992-2004 között. A Könyvtárostanárok Egyesületének szintén 1987 óta tagja, 2005-2009 között elnökségi tagja.

Felterjesztője a Hajdú-Bihar Megyei Könyvtárostanárok munkaközössége.

 

KTE emlékérem – Az egyesületért

 

Bondor Erika

 

Bondor Erika 1994-től volt a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium könyvtárostanára. Ezt megelőzően közművelődési könyvtárban dolgozott, majd a magyar-könyvtár szakos egyetemi diploma megszerzése után magyar szakos tanárként tevékenykedett. Tanári és a közkönyvtári olvasószolgálatban szerzett tapasztalatai kitűnő alapot szolgáltattak könyvtárostanári feladatainak hatékony ellátásához.

Elsők között jutott – pályázatai révén – számítógéphez, integrált könyvtári szoftverhez és internet használathoz. A korszerű informatikai eszközök magas színvonalú alkalmazásához pedig felsőfokú informatikus képesítést, majd az ELTE Könyvtártudományi-Informatikai Tanszékén szakinformátori képesítést szerzett. Azok közé a könyvtárostanárok közé tartozott, akik a humán képzettségüket informatikai tudással ötvözve országos viszonylatban is előremutató szolgáltatásokat hoztak létre az intézmény pedagógiai céljainak elérése érdekében. Közben példaértékű partnerkapcsolatok révén természetes módon integrálta a könyvtárat az iskola helyi informatikai és pedagógiai rendszerébe. Innovatív ötleteivel, a könyvtár eszközbázisára építve szinte elébe ment a tanulás-tanítás során felmerülő információs igényeknek.

Elért eredményeit, tapasztalatait mindig szívesen megosztotta a szakmából hozzáforduló kollégákkal, együttműködő partnerként segítette munkájukat. Könyvtára számos fővárosi és országos rendezvény, tanulmányi verseny, továbbképzési program színtere volt. Nemcsak a fővárosi, hanem országos viszonylatban is fontos referenciahelynek tekinthetjük a Berzsenyi Dániel Gimnázium könyvtárát. Emellett szívügyének tekintette a gimnázium muzeális gyűjteményének gondozását, az évtizedek alatt máshová kerülő kötetek visszaszerzését.

Szakmai hozzáértésével széles körben alkalmazható módszereket kínált a NAT könyvtárpedagógiai céljainak megvalósításához. A 90-es évek második felében részt vállalt a Fővárosi Pedagógiai Intézet módszertani videós projektjében és az ezzel összefüggő továbbképzési programokban. Később az Országos Közoktatási Intézet által indított kutatási program keretében feldolgozta és közkinccsé tette az iskolai könyvtárhasználat hazai innovatív kezdeményezéseit, közben iskolai könyvtári szakértő, szaktanácsadó, szakfelügyelő is lett.
1994-től tagja a Magyar Könyvtárosok Egyesületének és a Könytárostanárok Egyesületének.

Eredményes szakmai tevékenységét ismerve és elismerve 2004-ben a Könyvtárostanárok Egyesülete elnökévé választották. Kitűnő kapcsolatteremtő készségével és biztos szaktudásával rövid idő alatt jelentős lépéseket tett a szakterületen jelentkező problémák megoldása érdekében. Többek között felkérték az OM és NKÖM által életre hívott Könyvtár-stratégiai Bizottság munkájában, valamint a hazai iskolai könyvtárfejlesztési stratégia kidolgozásában való részvételre.

Vezetésével a Könyvtárostanárok Egyesülete megújult, a szakmai közéletben komoly rangot vívott ki. Számos megnyert pályázatával sok fontos szakmai program valósulhatott meg, még a határon túl is. Az ő kezdeményezése volt a Kis KTE könyvek sorozat elindítása,melybe maga is írt egy kötetet. A sorozat tagjait mindvégig figyelemmel kísérte, szakmai javaslataival támogatta. Több sikeres Nyári Akadémiát, szakmai napot, kirándulást és szakmai délutánt szervezett. Az ő ötlete volt Könyvtárostanárok Egyesületének Emlékérmének megalapítása, az alapító okirat elkészítése. A KTE alapításának 20. évfordulóján méltó megemlékezést szervezett az alapító tagoknak, a régebbi elnökségi tagoknak és az egész könyvtárostanári közösségnek. Szakmai tudása mellett odaadó szorgalmával, mozgósító erejével, önfeláldozó módon szolgálta az iskolai könyvtárak-könyvtárosok ügyét, még küzdelmes betegsége alatt is.

Az Egyesületért emlékéremre posztumusz jelölte a KTE elnöksége, ezzel is adózva odaadó munkájának, emberi tartásának.

A díjat átvette lánya, Sediqi Jázmin.

 

KTE emlékérem – Az év ígéretes könyvtárostanára

 

Pozsa Réka

 

 

Réka 2009-ben szerzett informatikus könyvtáros, valamint társadalomismeret szakos diplomát az egri Eszterházy Károly Főiskolán. Jelenleg az Aquincum Angol- Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola könyvtárostanára.

Nagy szorgalommal és lelkesedéssel építette föl 6000 kötetes könyvtárát az Római úti lakótelepen, az aquincumi romkert szomszédságában található 1985 óta működő 8 évfolyamos általános iskolában. Az iskola háromszintes panel épületében helyezkedik el. 6000 kötetes a könyvtár, amely 2010-ben vált le a Platán Könyvtárról, és került az oktatási intézmény fennhatósága alá. Rékára pályája elején máris nagy feladat várt: a polcok elhelyezésétől, a könyvek katalogizálásig, a könyvtárhasználati óravázlatok megírásáig minden feladatot lelkesen végzett. Kollégáival együttműködve könyvtárhasználati, valamint etika órákat tart iskolájában.

Könyvtárát, szakkörét, valamint iskolai könyvtári blogját megtekintve bárki meggyőződhet szakértelméről, ügyszeretetéről. Utóbbi helyen a napi aktualitások mellett - Mit olvasol most? - könyvajánlókat, a könyvtári kívánság-listát tesz közzé. Gondot fordít a kreatív és játékos tehetséggondozásra: meseíró pályázatot és rajzversenyt szervez a Népmese Napja alkalmából, valamint a kötelező irodalomhoz kapcsolódó kvízjátékokat, könyvgerinc költészetet, könyvcserét és könyvtári estet szervez. Vonzóvá teszi az élményszerű könyvtári ismeretszerzést a tanulók önálló munkájának megszervezésével, a versenyekre való felkészülésekkel. Réka által meghirdetett könyvtári programokra szívesen járnak a diákok. Az általa vezetett könyvtár az iskolai tanulói és dolgozói számára nyugodt délutáni felkészülést, igényes kikapcsolódást is biztosít. Kitűzött célja - a könyvek és olvasás megszerettetése – diákjai körében már megvalósult.

Szakmai ismeretei megalapozottak. Folyamatosan fejleszti szaktudását, részt vett a Tinta Tanácsadó Kft. Csapatépítés c. programján, valamint a KTE egri Nyári Akadémiáján.

Pozsa Réka felterjesztője a Budapest III. kerületi könyvtárostanári munkaközösség, a felterjesztést támogatta az iskola igazgatója, Baginé Kovács Klára.

 

Publikációk

Könyvtárostanárok Egyesületének közleménye: 2015-ben KTE Emlékérmet kaptak In: Könyv és Nevelés 2016. 2. sz., 124-126. p. + belső borítók

További fotók az Őszi Szakmai Nap fényképalbumában.