Az Ilyennek képzelem a jövő iskolai könyvtárát 50 év múlva c. pályázat eredménye

 2013. november 6-án a KTE Őszi Szakmai Napján a zsűri az alábbi eredményt hirdette ki.

  Iskola Pályázó/pályamű Felkészítő könyvtárostanár Település
1. Budapest IX.Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium Kneisz Dóra Tóth Viktória Budapest

 

AZ ISKOLAI KÖNYVTÁRAK PRIMOGENITURÁJA

Ötven év nagyon hosszú idő. Ha górcső alá vesszük a történelmet, ott a különböző korok eltérő válaszokat adnak arra a kérdésre, melyet ez az egyszerű évszám felvet mindenkiben: Mi minden történhet ötven év alatt? Ami még ennél is fontosabb: Mi az, amit megtehetünk félszáz év leforgása közben? Az ókortól a középkorig akár évtizedek is lepereghettk az idő homokóráján anélkül, hogy jelentősebb események zajlottak volna le. Az elmúlt évszázadokról, évtizedekről, évekről ez már nem mondható el. Minden egyes órában történik valami, amely, ha nem is tudjuk, közelebb hoz egy történelmi jelentőségű eseményt, vagy már maga is az. Ezért is nehéz megjósolni akár csak egy olyan egyszerű dolgot is, mint hogy milyenek lesznek az iskolai könyvtárak ötven év múlva.

Elsőként az a gondolat ötlött az eszembe, remélem olyanoknem lesznek, mint a Library wars címet viselő, rendkívül súlyos jövőképet felvázoló japán filmben, ahol a könyvtár egy olyan szervezet, mely javarészt katonai erőkkel vívja ki az olvasás szabadságát. Amikor először olvastam, nevettem az elképzelésen, pedig ki tudja? Lehet, hogy egyszer valóság lesz belőle? Addig is, amíg ezt megtudhatjuk, megkísérelem a személyes véleményemre és publikus adatokra hagyatkozva felbecsülni, hogy mi más – a fenti víziónál jobb – várhat még ránk a közeljövőben, amennyiben meglátogatunk egy iskolai könyvtáratötven év múlva.

A „nagyközönség” hajlamos arra, hogy a könyvtárakat két kategóriába sorolja (függetlenül attól, hogy különböző típusú könyvtárak vannak). Az ő szemükben vannak a rossz könyvtárak, s vannak jók. Pedig az az igazság, hogy egyszerűen csak könyvtárak vannak, amelyeknek több jutott az előnyökből, kicsit kevesebb a hátrányokból, vagy éppen fordítva. S mivel mi most kifejezetten az oktatási intézményeken belül bibliotékákról gondolkodunk, nem hagyhatom figyelmen kívül a faházikó jelenséget sem. Van egy elmélet, mely az oktatási rendszert egy fatéglákból összerakott házacskához hasonlítja. Az oktatás lerakja az alapokat, s az általa kiművelt generáció megalkotja az épület maradék részét. Mivel az iskolai könyvtárnak (is) jelentős szerepe van az eljövendő generációelnevelésében, tanításában, a legelső szint építőanyagát ő biztosítja. Ez mindig így volt, s is így lesz, különösen az új stílű oktatásban, ahol a tananyagot csak elméleti szinten adják le a diáknak, a begyakorlásra már nincs elég idő. A tanulás helyszínének és a tanulási segédanyagoknak (e-tananyagok, e-feladatgyűjtemények, animációs gyűjtemények, oktató játékok) biztosítása ötven év múlva szerintem az egyik legfontosabb feladata, szolgáltatása lesz az iskolai bibliotékáknak. Mint ahogy a hosszabb nyitva tartási idő is, hogy a diák bármikor betérhessen az iskola nyitva tartási idejében (órák előtt, lyukasórákban, tanítási órák után).

Jelenleg nincs pénz könyvekre, rendezvényekre, az olvasói terek modernebbé és színesebbé tételére még kevésbé. Holott a mai gyerekeket ezzel lehetne bevonzani, s függővé tenni egy egész életre az írott vagy elektronikus szöveg iránt. Így meggyőződésem, hogy ötven év múlva a jó iskolai könyvtárakat a sok, változatos interaktív rendezvény és a színes, látványos modern berendezés kell, hogy jellemezze, amelyek kialakításába a diákok is részt vehetnek. (Nem egy diáktársamtól hallottam már, hogy a könyvtárak, kiállítások rendezvények unalmasak, mert nem interaktívak!) A 2063-as vonzó és praktikus iskolai könyvtár különálló egységeket biztosít az alsó tagozatosoknak – fantáziám szerint olvasósátrat, ahol maguk között lehetnek, elbújhatnak a tekintetek elől, ahol mégis élvezhetik az együttolvasás örömeit. A felsős, gimnazista olvasók, ha huzamosabb ideig tartózkodnak a könyvtárban, azt leginkább a tanulás kedvéért teszik. Számukra nagy jelentőséggel fog bírni egy elkülönült (esetleg hangszigetelt falú) helyiség, amelyre iskola és a kisdiákok okozta hangzavar nincs befolyással, ahol nyugodtan tudnak tanulni – egyénileg és társakkal is. Ötven év múlva talán a könyvtárhoz kapcsolódó számítógépes – és filmnézőterem kialakítására is jut pénz, ahol programokat és interaktív foglalkozásokat lehetne tartani. Az eljövendő generációkat már leginkább ezen a nyelven lehet megszólítani.

Az elektronika térhódítása is egyre jobban észrevehető a világon. Az iskolai könyvtár kapuit ma még csak éppen nyitogatja ez az új jelenség, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy milyen jövőt szülhet. Az iskolákban még nem fenyeget az a veszély, de a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban már elkezdték automatizálni a teljes kölcsönzési rendszert. Az intézmény egy részében az élő emberi munkaerőt már teljesen kiiktatták. Nyilván erre mindenki saját individumának megfelelően reagál. Talán lesz, akinek megkönnyíti a könyvtár használatát, de van akinek a személyes kapcsolatok is fontos elemei a könyvtárhasználatnak. Személyes véleményem szerint az iskolai könyvtárban egyre inkább a személyes kapcsolatot, kötődést kellene erősíteni, több könyvtárostanár alkalmazásával.

Mindazonáltal, az újítások némelyike nem elvetendő, s könnyen megvalósítható lesz már a nagyon közeli jövőben is. Ötven év múlva természetes kell, hogy legyen a számítógépekhez, laptopokhoz, táblagépekhez, e-bookokhoz (egyéb, ma még ismeretlen elektronikus eszközhöz) való hozzáférés helyszíne az iskolán belül – a könyvtár, „reggeltől - estig”. Ehhez minimum 10-30, jó konfigurációjú elektronikus eszköz kell, hogy rendelkezésre álljon.

Az iskolai könyvtár elektronikus szolgáltatásai teljes körűek lesznek, otthoni tanuláskor könnyedén használható a netes katalógus, ahonnan letölthetőek a leggyakrabban használt e-könyvek, (pl.: a műelemzések) a szintén interneten keresztül történő hosszabbítás, előjegyzés ötven év múlva már természetes lehetőség lesz. Félszáz év múlva a modern funkciókkal ellátott weboldalhoz minden valószínűséggel tartozni fog egy virtuális könyvtár. A dokumentumot így mindig, minden időpontban elérhetővé válhatnának. Persze jogos a kérdés, hogy mi lesz akkor a valódi könyvekkel? Nos, már 2013 környékén megfigyelhető, hogy amit a fiatalság pénz kifizetése nélkül meg tud szerezni az internetről, azt meg is fogja. Ilyennemű törvényesítéssel, mint az online könyvtár, legalább megadható lenne a jogtulajdonosoknak,
amit meg kell adni. 

Vita tárgya lehetne egy ideális könyvtárostanár alakja, de úgy vélem, az iskolai könyvtárak szakképzett munkaerő terén minden más intézményhez képest az élen járnak.

Személyzetük megfeszített erővel, fáradhatatlanul dolgozik, kiválóan kezeli az elektronikus adatbázisokat, profin, gyorsan és udvariasan nyújt segítséget bárkinek, aki arra igényt tart. Én ennél sohasem kívántam sem szebbet, sem jobbat, mert az ideális munkaerőnek véleményem szerint pontosan ilyennek kell lennie, de ezt nyilván ahány ember van, másképp látná, de meggyőződésem, hogy senki sem értene egyet olyan iskolai könyvtárak létrehozásával, ahol a teljes keresési és kölcsönzési folyamat gépek által van megoldva. A könyvtárossal, könyvtárostanárral való érintkezés a társas érintkezések egyik formája, s az információszerzés egy biztos módja. Persze a könyvtárostanároknak is haladniuk kell a korral, ki kell bővíteniük ismereteik repertoárját, ha meg akarják őrizni azt a pozíciót, amit betöltenek. A kisdiákok a jövőben is kérni fogják a segítséget a leckeíráshoz (kérdés, mi lesz akkor a lecke…), így minden új ismeretterületen otthonosan kell majd mozogniuk. A nagyobbak számára pedig sok-sok személyre szabott olvasmányajánlást, indirekt pszichológiai segítséget kell majd nyújtaniuk – ellensúlyozni az elektronikus világ személytelenségét. Egy szimpatikus könyvtárostanár képes ugyanazt a hatást kiváltani, mint egy képzett pszichológus. Sokkal több személyes problémára derülhet fény, mint az osztályban, más iskolai közösségben.

Meggyőződésem, hogy a könyvtárostanárok képesek lesznek alkalmazkodni az új kihívásokhoz.

Generációnk már hozzászokott, s a jövő diákjai beleszületnek az elektronikus világba, evidenciaként kezelik hogy bármilyen információ, adat a világon bárhol, bármely perc bármely másodpercében elérhető. De szerintem mindig lesz az ifjúságnak egy olyan része, aki úgy nő fel, hogy ragaszkodik a nyomtatott könyvekhez. Ismeri az értéküket, a tapintásukat, tisztában van eszmei értékükkel, A hit a( nyomtatott és lektronikus) könyvekben nem kell, hogy meginogjon, sem most, sem máskor. A könyv egy lélek, amely csakis hozzánk beszél, amíg olvassuk. Legális drog, amely kiemel a mindennapok szürkeségéből, olyan tükör, melyben a valóság tükröződik vissza. Minden egyes elolvasott sor az emberi lélek részét képezi, s amíg ez így van, a könyveket képtelenség lesz kitépni bárkinek is a szívéből.

S a könyvek lelőhelye, a könyvtár is különleges szerepet tölt s hitem szerint fog is betölteni a jövőben a diákok életében. A mindenkori oktatás által kiművelt ifjúság annak a háznak az alapját képezi, amelyre a közös nagy házunk, az államunk épül. S bár egy embert rengeteg minden tesz azzá, akivé válik, de az a tudásanyag, amit iskolai élete során magáévá tesz, a tapasztalat, melyet személyesen a könyveken, a könyvtárakon keresztül szerez – talán a legmeghatározóbb ezek közül.  

2. Kölcsey Ferenc Gimnázium Vörös Zoárd Németh Andrea  Zalaegerszeg

VERBA VOLANT, SCRIPTA MANENT

A szó elszáll, az írás megmarad. Mindannyiunk számára ismerősen cseng a szólás. Már az ókori rómaiak is tisztában voltak vele, tudásuk csak úgy szolgál örökségül az utókor számára, ha azt gondosan, precízen, pergamenre, papiruszra, viasztáblára jegyzik, írásba foglalják. Előrelátóságuknak köszönhetően, korukból számos fontos alkotás és szöveg maradt ránk, segítséget nyújtva a múlt megismeréséhez. Ha előreugrunk néhány évszázadot az időben, rögtön eljutunk témánk egyik kulcsfontosságú tényezőjéhez; a könyvnyomtatáshoz. A kínaiak már a koraközépkorban is próbálkoztak szövegeik lemásolásával, de a könyvnyomtatás valódi kiindulópontját történelmünk a német származású Johann Gutenberg munkásságának tulajdonítja. Az ötvösmester feltalálta többek között a kézi nyomdafestéket és a betűfémet, s már mozgatható betűelemekkel is dolgozott. Kimagasló teljesítményével nagyban hozzájárult időgépünk következő állomásának tudományos, illetve irodalmi arculatához, mely korszak nem más, mint napjaink, a XXI. század mozgalmas, zsúfolt, rohanó világa.

Bátran kijelenthetjük, az idő múlásával Földünk működésének teljes szerkezete felbomlott, megváltozott. A verejtékező dolgozók remekeit, a hosszú hetekig, hónapokig, évekig tökéletesített polihisztori alkotásokat felváltották a szörnyű robosztus gépek az ipari monopóliumért folytatott párharcai, és a futószalagokról legördülő ”tucat gyártmányok”. Az emberek életvitele, értékrendje és céljai is gyökerestül megváltoztak. A modern technológia fejlődésével előtérbe kerültek a számítógépek, televíziók és más elektronikus eszközök. Itt lyukadunk ki a fiatalság életét és személyiségformálódását egyaránt érintő súlyos problémához, mely szoros összefüggésben áll a korábban említett írásbeliséggel. Kár lenne kerülgetni a forró kását; sajnálatos módon a mai fiatalság - s kiterjesztve a kört, az idősebb korosztály - egyáltalán nem olvas. Nem hogy keveset, semennyit! Nem éreznek késztetést az olvasásra, nem foglalkoztatja őket a könyv. Megszokták, hogy a filmek, az internet és a televízió műsorai kész képet és hangot szolgáltatnak számukra, nincs szükségük különösebb gondolkodásra, vagy a fantáziájuk megmozgatására. Kevesen tudják például, mit jelent lefekvés előtt egy picit átkukkantani egy másik, egy saját világba, vagy, hogy minden könyvnek más és más illata van. Manapság már csak az oldalszám izgatja a diákot, s amelyik olvasmány túl hosszúnak bizonyul, természetesen rögtön visszakerül a polcra. A polcra, már ha van ilyen egyáltalán. És akkor még a kötelező olvasmányokról nem is esett szó. Ezek következtében, bizony, a könyvtárak sem örvendenek túl nagy népszerűségnek manapság. Ritka, hogy egy tinédzser délutáni elfoglaltságaként a könyvek tárházának látogatását válassza. Persze a felsoroltak mind a saját tapasztalataim, ezért remélem, hogy ezek sokkal borúsabb észrevételek a valós helyzetnél.

Ennek a csorbának kiküszöbölésére indított kampányt Oliver Frewen 2047-ben. A neves angol újságíró koncepciójának vezérelveként vissza akarta csábítani az embereket a könyvtárakba, a bőr- és bársonykötések elé. A jövő év tavaszán az ENSZ, százhetvennégy tagállamának hozzájárulásával hozzálátott a könyvtárak globális szinten történő modernizálásához és átalakításához, mely project 2054-ben sikerrel zárult. Az intézmények a legújabb technikai vívmányok mellett új elnevezést is kaptak; könyvtár helyett tudástár (ennek ellenére a könyvtáros elnevezés nem változott). Az első ilyen tudástár Magyarországon 2058-ban, Budapesten nyílt, s nemes egyszerűséggel az Országos Tudástár elnevezést kapta. Azóta, még három ilyen kaliberű könyvtárt adtak át a lakosságnak az országban, Győrben, Pécsett és Szegeden. Az újítás nem kis pénzt emésztett fel az államkasszából, de a jelek mind arra mutatnak, megérte; a projekt osztatlan sikert aratott. A bibliotékák teljes egészükben megváltoztak. Kívül-belül.

A Országos Tudástár kívülről leginkább egy középkori kastélyra emlékeztet - ezzel is megőrizve a korábbi hagyományokat -, holott az ilyesfajta épületek már ritkaságszámba mennek manapság. Az épületet körülölelő dúsnövényzetű kert hatalmas, itt minden illatos és zöld. A létesítmény északi, déli, keleti és nyugati oldalán egyaránt egy-egy neves polihisztor szobra emelkedik, körülötte padok. A vendégeknek itt is lehetőségük nyílik a nyugodt olvasásra. A bejárathoz vezető ösvény mentén egy, a madarak által is kedvelt egyszerű kőszökőkút ékeskedik, illetve lebeg. Belépve az égszínkékre mázolt, a harmincas évek végén felfedezett kroul fémből kovácsolt, díszes kapun - melynek különlegessége, hogy mindig a rajta áthaladó személy méretének megfelelően nő, vagy zsugorodik - a látogatónak rögtön szembetűnik a letisztult, minimalista dizájn, mely az épület teljes egészére jellemző. Világos színek, fehér, bézs falak, hatalmas ablakok, fényesre csiszolt tölgy és juharfa asztalok és székek, s a mennyezeten katonás rendben sorakozó könyvek, újságok, pergamenek, jegyzetek és egyéb irományok. A beltér bővelkedik kő és fadíszekben, növényekben, virágokban, s amellett hogy teljes egészében tisztaságot sugároz, mégis otthonos érzetet kelt a szívben. Ezt a meleg érzést fokozza a térség közepén elhelyezett márványkandalló, és a hosszan elnyújtózkodó puha szőnyegek is.

Rögtön, a bejárattal szemben található a könyvtáros hosszú, félhold alakú asztala. Maga a könyvtáros, más nevén a Bölcs, egy NGM-2800 típusú tármester robot. A kiadás egészen friss - 61-es modell -, így már egy kifinomultabb szoftverrel van ellátva; amellett, hogy rendelkezik a beletáplált többszázezer írott anyag teljes tartalmával és tudásával, és az ”átlagember” fejébe ötlő összes talányra ismeri a választ, sokak szerint beszélgetőpartnerként is remekül helytáll. A készítői nem cicomázták túl, az alacsony, humanoid felépítésű robot két szemmel (esetében vetítőlencsével), és egy szájként funkcionizáló hangszóró teleppel van ellátva. Utóbbiból távozó hang azonban felettébb megnyugtató, a 2800-as egy öregúr lágy orgánumán szólal meg. A könyvtáros támaszai az x150-es segítőrobotok, melyek fürgén forgó kerekeiken villámgyorsan kutatják fel a kívánt olvasmányt.

A tudástár három nagyobb szekcióra van osztva. Az első, az úgynevezett előcsarnok, melyben a könyvtáros porcióján kívül a legnépszerűbb, leggyakrabban olvasott irományok találhatóak. Ezek a gravi7 technikának köszönhetően a terem mennyezetén lebegnek, s csupán a tármester ”utasítására” juthatunk hozzájuk. A legtöbb könyvárba látogató ember itt tölti el az idejét. A második, belső csarnok a behatóbb olvasói élményre vágyóknak nyújt különböző szolgáltatásokat. Innen nyílnak az úgynevezett élményszobák, ahol a kiválasztott olvasmánynak megfelelő illatok, színek, fényhatások és hőmérséklet mellett adhatjuk át magunkat az olvasásnak a legkényelmesebb bőrfotelekben és nyugágyakon vagy akár egy masszázs mellett. Itt találhatók továbbá a lebegő olvasószőnyegek is, valamint itt vásárolhatjuk meg a Google Read ™ mechanikus szemüveget, mellyel otthonunkban is könnyedén hozzájuthatunk a könyvtár állományának egy részéhez. Ha vállalkozó szelleműek vagyunk, és nem vesszük igénybe az x150-esek segítségét, a belső csarnokból indulhatunk el felfedezőutunkra a véget nem érő, hosszú folyosókból nyíló földszinti és emeleti padlásszobák, termek, erkélyek és pincék világába, ahol ezer meg ezer szöveg nyomába eredhetünk. Ez a labirintusként tekergő hálózat a könyvtár legnagyobb része. Persze itt is, mint a tudástár egészében, tíz-húsz méterenként intelligens térképek és a falba mélyesztett segélykérő panelek állnak rendelkezésünkre. Az óriási, mamutfenyő ajtó mögött rejlő harmadik, és egyben utolsó parcella pedig a különböző titkok, bűbájok, a legértékesebb pergamenek és papiruszok, ősi krónikák és mágikus könyvek otthona. A titkos átjárókkal és rejtett alagutakkal teli helységbe csak a legkiváltságosabb személyek nyerhetnek betekintést.

Mindhárom részlegen a közösségi asztalok mellett paravánokkal elkerített olvasórészlegek is találhatók, finom bársonykötésű székekkel, a nap fényét sugárzó, szemkímélő olvasólámpákkal, írószerekkel, nagyítóval és zenelejátszó készülékekkel ellátva. A tudástár rendelkezik a világ összes meglévő írásos anyagának 93%-val, így az esetek többségében a látogatók meglelik az általuk keresett anyagot. Az Országos Tudástár látogatása, és a kölcsönzés is teljesen ingyenes, valamint a létesítmény szerdánként idegenvezetős körtúrákat is szervez. A vezetőség minden hónapban igyekszik több neves írót meghívni a városba, akikkel a létesítményben elbeszélgethetnek, dedikáltathatnak a látogatók.

A project mindenképpen sikeresnek mondható, a vártnál jóval nagyobb eredményt hozott; a statisztikák szerint a tudástárak megnyílása óta az eddig passzív lakosság 88,5%-a vette kezébe a könyveket, és azóta folyamatosan olvas. Ezenkívül említésre méltó az is, hogy Magyarországon minden második ember legalább egyszer átlépte már a csodakaput és bejárta Európa egyik legnagyobb népszerűségének örvendő épületét, melynek díszes homlokzatán ez áll: Verba volant, scripta manent.
 

2. Öveges József Szakközépiskola és Szakiskola Miheller Krisztina és Wasser István Mudri Zsuzsa  Budapest


Egy csendes délutánon a régi piros, ámde igen kényelmes fotelemben üldögéltem és néztem ki az ablakon. Láttam, ahogy a szebbnél szebb bárányfelhők egymás után úsznak a tengerkék ég alatt.

Lassan lebegtek, hogy legyen elég időm mindet jó alaposan megszemlélni. Elmerengve gondolataimban és a látványban a szemem könnyezett. De ez persze nagyon gyakori eset volt minden őszi napon. Most már a derűs évszak egyre inkább szürkévé akarja festeni az eget ezeken a kellemes délutánokon, de gondosan, kiélvezem minden pillanatát ennek a látványnak. A nagyon régi, legkedvesebb könyvemen már csak a bőrkötést tapogattam, hiszen már jócskán kikoptak belőle a betűk. Vagy csak a szemem romlott meg? Szemüveget viszont nem használok, mert nincs baj a látásommal szerintem, csak hát az idő vasfoga. Mintha kívülről tudnám a könyv minden egyes szavát, annyiszor olvastam már. Hm… emlékszem, akárhányszor a végére értem ennek a könyvnek, mindig újra akartam olvasni, mert annyira izgalmas és megindító volt, hogy szinte muszáj volt még egyszer fellapoznom. Ez a könyv természetesen Molnár Ferenctől a Pál utcai fiúk volt, amelyet ma, a 70. születésnapomon újra elővettem.

Finom, halk lépteket hallottam egyre hangosabban, ami közeledett a behajtott dolgozószobám ajtajához. Az ajtó óvatosan, bizonytalanul nyitódott ki, már a nyikorgását is hallottam. Egyeseknek ez fülsértő, de én szerettem ezt a hangot. Egy igencsak apró termetű kisfiú lépett be az ajtón és a tekintete egyből rám szegeződött. Abban a pillanatban láttam valamit a szemében, valamit, ami nagyon emlékeztetett saját magamra. Ám hiába néztem jobban a szemét, nem jöttem rá, hogy mit is látok konkrétan a kis unokám szemében. Kicsi? Ugyan, dehogy. Hiszen már tizenöt éves. Hogy rohan az idő, észre sem vesszük és már meg is öregszünk egyik napról a másikra. Hm…

Emlékszem ötven-hatvan évvel ezelőtt én is ennyi idős lehettem. Akkor kezdtem el középiskolába járni. Neki is ez volt az első napja az iskolában. És milyen furcsa…….. Ugyanabba a középiskolába iratkozott be, mint amelyikbe én is jártam. Vajon mi változhatott meg? Talán még ugyanolyan? Az emlékek annyira magukkal ragadtak, hogy csak később vettem észre,
hogy a kis Pisti rázza a kezemet, és halkan szólítgat engem:
Nagymama! Nagymama!
Ránéztem és láttam rajta, hogy mennyire izgatott, az arca kipirult, szeleburdi mosolya ragyogással töltötte be körülöttünk a szobát. Mintha a fekete-fehér, könyvekkel teli dolgozószoba egyszer csak mindenféle színben pompázott volna.
Megkérdeztem tőle:
- Mondjad Pistike, mi történt?
- Ma volt az első tanítási napom, és jártam az iskola könyvtárában is!

Mikor meghallottam ezt a mondatot, újra nosztalgikus gondolatok hasítottak belém: KÖNYVTÁR!!! Mikor ezt a szót hallom, először az első nap jut eszembe az Öveges József középiskolában. Tízedikes koromban kerültem ide és a legelső, amit megszerettem az új iskolámban az a könyvtár volt.

Tisztán emlékszem arra, amikor néhány osztálytársam azt mondta „menjünk a könyvtárba”. Felcsillant a szemem, ugyanis szeretek olvasni, ezért kíváncsian csatlakoztam ahhoz a társasághoz, akik épp a könyvtárba készültek. Belépve a könyvekkel teli terembe, azonnal a hatalmába kerített valami. Mintha lelassult volna az idő. Hallottam a lapok egymáshoz
simulását, mikor egy olvasó diák lapozgatott. Hallottam a könyvek csukódását, ahogy letették őket az asztalra. Mintha csak én lettem volna abban a teremben. Ámulattal néztem egyik könyvespolcról a másikra, melyeken száz és száz könyv áll szépen sorba rendezve, tekintetem tovább irányult az íróasztalról a nagy kerek olvasóasztalra, ami előttem állt a terem közepén, rajta még több könyvel. A sarokban levő íróasztalnál egy kedves, idős hölgy üdvözölt bennünket mosolyogva, mikor beléptünk az ajtón. Olyankor a lépteim egyenesen ahhoz a bizonyos asztalhoz vezettek és - ha még nem is akartam megszólalni- mégis megszólaltam és örömmel beszélgettem a könyvtáros tanárral. Aki, ha éppen kerestem egy könyvet, csak elmondtam neki a címét, megtalálta és a kezembe adta azonnal. Olyankor leültem az olvasók asztalához és olvasni kezdtem. Minden hangot, bajt, bánatot és örömöt az ajtó mögött hagytam. Ha éppen nem vihorásztak a könyvtárban, vagy nem beszélgettem a könyvtárossal akkor a könyvekben elmélyülve léteztem eme tudással teli helységében. Egyszerűen megnyugtató volt az a pillanat, amikor mindenkit vagy mindent magam mögött hagyva csendben ülök az iskola legszebb, legkellemesebb helységében. Ezt az érzést szavakban nem lehet leírni sem elmondani. Ezt érezni kell.

Ezekért a pillanatokért nagyon sűrűn látogattam a könyvtárat, amikor csak lehetett. Miután beiratkoztam a könyvtárba, hogy kölcsönözhessek, jobbnál-jobb, szebbnél-szebb könyveket olvastam. Ám ide nem csak olvasni jártam meg kölcsönözni. Butaság lenne azt hinni, hogy a könyvtár csak arra való, hogy ha gyűjtőmunkára kell kivenni könyvet, információkat kiírni, vagy a történelem órára atlaszt kölcsönöznöd, számítógépen játszol vagy facebook-ozol és már mész is ki, közben el felejted hol is jártál valójában. Itt nem erről van szó. Ha belép, valaki erre a helyre ott ismeri meg igazán önmagát, hogy valójában milyen.

Tudom elsőre ez nagyon furcsának, abszurdnak tűnik pedig nem. A csend itt hat rád, és olyan hatást vált ki belőled, ami alapján megismered magadat. Ha még nem is olvasol, de egy olyan társaság vár rád odabent, amely szívesen hallgat meg téged. A könyvtár vezetőjét Zsuzsa néninek hívták, igazán kedves és intelligens ember. Ha éppen nem olvastam, akkor vele társalogtam elmélyedve a témák áradásában. Emiatt persze néha le is késtem az órák elejét. Feleszmélve ebből a régi képből, láttam, hogy Pisti mosolyogva ült mellettem és a fehér, kopott plafont bámulta. Talán a repedések útját követte, vagy talán a pókhálót szövő pókot szemlélte a sarokban.
- Hogy kerültél oda? Kérdeztem tőle.
- Hova?
- Hát a könyvtárba! - Néztem föl mosolyogva. Egyre izgatottabb voltam, és ez a hangomon is hallatszott.
- Hát a saját lábammal mentem oda. - válaszolt kérdésemre. - Valami baj van? Olyan furcsa vagy mami.
Én persze nagyot sóhajtottam, újból mosolyogtam és feltekintettem könnyes szemeimmel az égre, majd mélyet pislogtam. Visszanéztem a kis unokámra és kedvesen bólintottam neki, hogy persze, minden rendben.
- Bocsáss meg, elkalandoztam, mert engem az iskolakönyvtárhoz nagyon szoros kötelék fűzött. Tudod, régen én is abba a könyvtárba jártam, ahová ma te először beléptél. Életem legszebb perceit, óráit, éveit töltöttem ott. Biztosan meséltem már neked, vagy édesanyádnak.
- Nem, még nem. De nekem is tetszett, amit ott láttam. Hatalmas, színes terem, tízszer nagyobb, mint a hálószobám, Mama!
- Megvannak még a gyönyörű, égszínkék könyves szekrények? A fából faragott íróasztal? Na és a hatalmas kerekasztal a terem közepén?
Pistike csodálkozva tekintett rám, hogy vajon miről van szó. Kiolvastam a szeméből azt, hogy nem igazán tudja, hogy miről beszélek neki, öreg fejemmel.
- Nem igazán, olyan könyveket sem láttam, ami éppen most a kezedben van. Csak néhány darabot, de az egy üvegdobozban van benne, teljesen lezárva, mint valami kincs. Erre igazán nem számítottam, ennyire buták lennének az emberek? Egy könyvtár könyvek nélkül?
- Hogyan néz most ki az a könyvtár? Van kedved mesélni róla?
- Persze nagyi! Látom, tényleg érdekel téged ez a dolog.
- Hát igen, mint mondottam, nagyon kedves számomra az a hely, legalább is ötven évvel ezelőtt az volt.
- Nos, egy hatalmas kivilágított terem, ami igencsak digitális jellegű. Olyasmi, mint neked az a régi érintőképernyős mobiltelefonod. Fából készült bútorokat nem igazán láttam. Jobbra hatalmas fémoszlopok állnak, amik tele vannak érintőkijelzős technikával. Kíváncsian néztem meg, hogy mi mire szolgál, de nem igazán tudtam közelebb menni ezekhez az
érdekes kijelzőkhöz, mert rengeteg ember tevékenykedett már most az első nap az iskolában. Ámbár láttam, hogy hogyan működnek a dolgok. Ami talán nem változott mami, hogy könyvtáros tanár most is van. Mosolygós, megnyugtató és segítőkész, de úgy láttam, nincs sok dolga. A képernyőkön szerzők és címek sorakoztak, amiket csak egy egyszerű mozdulattal rámásoltak az olvasók a kezükbe épített pendrive-ra. Tudod, amit nekem is beültettek, amikor elkezdtem az iskolát. Azután az olvasó odament egy bőrszékhez, ami eléggé kényelmesnek tűnt, felvett egy fluoreszkáló szegélyű olvasószemüveget, azon keresztül megnyitotta azt a virtuális könyvet, amit éppen rámásolt a pendrive-jára és elkezdte olvasni.

A fejem fölött hatalmas polcsorok mozogtak, bennük különféle adatokkal, dokumentumokkal. Mindenki azonnal olvasnivalóhoz jutott, átélhették a kalandkönyvek, krimik történetét. Mintha filmet néznének. Ezt egy külön helységben lehetett élvezni.
- Ez nekem nagyon bonyolult, nehezen tudom ezeket elképzelni. Olyan mintha leülnék a televízió elé és nézném a filmet? Ez milyen könyvtár akkor?
- Éppen akartam mondani mami, hogy a könyvtár neve, mint KÖNYVTÁR csak a hagyomány kedvéért maradt meg. De ez is csak zárójelben a bejárata előtt vetült ki. Az igaz neve U.D.T. CS.
- Micsoda?
- Azaz Ultradimenzionális Dokumentum Tároló Csarnok.
- Édes istenem! Könnyeztem a bánattól. Letettem a könyvemet az asztalomra és szó nélkül lassan sétáltam a hálószobámba lefeküdni. Végig más sem járt a fejemben, csak az amit, az imént Pistukám mesélt nekem.
A dolgozószoba kihűlt fotelja, ahol a kedves, idős hölgy ült,később már csak egy üres, poros ülőhely volt. A szoba színekben pompázott, káprázatos látványa múlandónak látszott. A fiú, aki éppen egy kis hokedlin ült és nagyiját hiányolta, felállt. A szép, bőrkötéses könyvet magához vette és másnap azzal ment az iskola könyvtárba. Eleinte mindenki csodálkozva nézett rá, hogy vajon mi is lehet a kezében, amit ily lelkesen olvashat.

Percekkel később minden fiú és lány köré ült és a tizenöt éves Pistike fölolvasott a könyvtárban lévő összes ott tartózkodó embernek, akik nagy figyelemmel kísérték a könyv mögött megbúvó kisfiút. A könyv szavait cseppekként ízlelgették, a szavak, a mondatok, az e mögött lévő emberi sors hatalmába kerítette őket. Pisti végig mosolyogva és könnyezve olvasott fel abból a könyvből, amit a néhai nagymamájától kapott ajándékba.
„Tudom, hogy egy nap ez mind megszűnik. Az elmélyült társalgások a könyvtáros hölggyel, a könyvek régi, dohos szaga, a régi lapok tapintása. Egy könyvtárban sem fogjuk érezni azt, amit én éreztem mikor először beléptem. Ötven-nyolcvan év múlva ez mind a múlté lesz és az emberek érintőképernyős lapokat fognak nyomogatni, digitális könyveket olvasni vagy éppen olvasni a könyvekről. Ha az unokám vagy a dédunokám belép ugyanazon az ajtón ahol én is beléptem annak idején, akkor átlátszó, ezüstszegélyes szekrényekben lesznek téve könyvek, amiket lezártak, és a szemnek lett már csak érték. Az információt már nem könyvekből nyerik, hanem a világhálóról.

A könyvek történetét, témáját, rengetegszer feldolgozták, mert már újat nem tudnak kitalálni. Háromdimenziós képekkel vannak tele a „könyvek”, amik már nem igényelnek gondolkodást, hogy az olvasó saját magában alkossa meg azt a világot, amely sorok között éppen a szeme kalandozik. A technika egyre jobban eluralkodott és már nincsen szükség arra az erőre, hogy elővegyünk egy kis létrát és a könyvespolc legtetejéről a poros könyvet levegyük. Én így képzelem el a jövő könyvtárát, de nem ilyenné akarom tenni. Hiszen a könyv, a könyvtár örök.” Az, ami addig marad a kezedben, amíg le nem teszed és nem addig, míg az akkumulátora bírja. Aminek alig várod, hogy a hátoldalát becsukd, mert sikerült kiolvasnod újra és újra. Szeretném öreg koromban is tapintani a bőrkötést, a könyv gerincét és azt a jellegzetes illatot vagy szagot, amit a könyv régisége határoz meg. Tudom jól, hogy majd a gyerekem is meg fogja ezt érni, de a következő generáció már nem biztos. Én hiszek abban, hogy ez az egy dolog örök, nem söpri el laptop vagy egy tablet PC, mert ezek mulandóak, de mint mondottam: a KÖNYVTÁR örök.

 

3. Veszprémi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola Hornyacsek Bence Kolláthné Botkó Judit  Veszprém
3. PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Strepka Adrienn Nyirő Gizella  Pécs
     

Zsűri

  • Kámán Veronika iskolai könyvtáros, Árpád Gimnázium, Budapest
  • Rónyai Tünde könyvtárostanár, Árpád Gimnázium, Budapest

Beszámolók

Fotók az Őszi Szakmai Nap fényképalbumában.